2011. február 5., szombat

Zeneelmélet tanterv

ZENEELMÉLET

A zeneelmélet–tanítás akkor töltheti be feladatát, akkor fejlesztheti a tanuló zenei készségét (hallás, formaérzék stb.), ha szemléletében mindig egységet képviselve, egyszerre nevezi meg a harmóniai és formatani ismereteket.

Az analízis célja a műalkotás egységének bemutatása. Rá kell mutatni olyan zenei összefüggésekre – a funkciós zenei renden belül –, melyek egyszerre vonatkoztathatók harmóniai vagy a legkisebb formai egységre, de az egész mű egészére is. Ezeknek az összefüggéseknek meglátása, illetve megérzése szolgálja azt az élményt, melynek birtokában a tanuló – függetlenül tanulása céljától – a zeneművészetet értő, érző és őrző személyiséggé válik.

A tanult – hangnemi, formai, funkciós – ismeretanyag elmélyülésével, a hangzó zenei példák növekvő mennyiségével fejlődik a tanuló zenei készsége, s ez az, ami fejleszti íráskészségét is. A megismerés, elemzés különböző fázisainak
megfelelően – a „tudatos utánzásra késztetve”, a tanuló érdeklődését szem előtt tartva, személyiségének és zenei készségének fejlődését figyelembe véve – lehet íráskészségét alakítani. Nem cél, hogy a még személyiségében is fejlődés alatt álló tanuló zenei tanulmányainak ezen a fokán (pl. 13–14 évesen) „stílustiszta” kompozíciókat írjon. A cél az, hogy a tanult anyagban – lehetőség szerint – biztos formai és hangnemi (hangrendszerbeli) érzékkel rendelkezzen.

Ennek kimunkálása az egyik legfontosabb feladat. A „cezúrák” érzékeltetése, a két „megállás” közti összefüggésekre való rámutatás (pl. félzárlat, egészzárlat) irányítja és vezeti a tanuló formaérzékének fejlődését.

A program célja, hogy
– biztosítsa a zene iránt érdeklődő tanuló számára, hogy műveit, zeneértő emberré válhasson,
– érje el sajátos eszközeivel, hogy a megszerzett ismereteket önállóan is alkalmazó tanulókat neveljen,
– mutasson rá az egyes művészeti stíluskorszakokban a zene és a társművészetek kapcsolatára,
– adjon alapos elméleti felkészülést a főiskolai felvételi vizsgához,
– tegye alkalmassá a tanulót, hogy speciális felkészítéssel felvételi vizsgát tehessen a zeneművészeti szakközépiskola zeneszerzés tanszakára.

A zeneelmélet–tanítás szakirányú feladatai:
– fejlessze a zenei összefüggésekben való eligazodó–, elvonatkoztató– és rendszerezőképességet,
– a tanuló szerezzen jártasságot a funkciós zene összetevőinek ismeretében (harmónia, dallam, ritmika, forma stb.),
– ismertesse meg a tanulót – zenei és általános tanulmányait, érdeklődését is figyelembe véve – az európai zenetörténet más korszakaival is,
– alakítsa ki azt a látásmódot, mellyel a zenei összefüggéseket – egy–egy tanulmányi időszaknak megfelelően – a tanuló önállóan is meg tudja közelíteni,
– ösztönözze a tanulót, hogy az elsajátított ismeretek alapján, tanulmányaiból kiinduló zenei gondolatokat fogalmazzon meg (reproduktívból produktív tevékenység),
– segítse a tanulót a hangszeres tanulmányaiban felmerülő problémák megoldásában (dallamvezetés, forma, harmónia, hangnem stb.).


Alapfokú évfolyamok

1. évfolyam

Fejlesztési feladatok

– a funkciós zenei hallás kialakítása,
– a bécsi klasszikus zene formatani feldolgozása
– a zeneelmélet általános szabályainak elsajátítása

Ajánlott tananyag

Felhangok, felhangsor.

Hármashangzatok:
– felépítésük (alaphang – terchang – kvinthang),
– elhelyezkedésük a skálában,
– skálafokok, tonális funkciók 7#, 7b előjegyzésig, dúrban, mollban.

Hármashangzat–fordítások (alap – szext – kvartszext).

Négyszólamúság:
– szűk fekvés,
– tág fekvés,
– alaphang–kettőzés,
– szólamok megnevezése.

A szólamvezetés alapszabályai.

Kadenciális lépések (7#, 7b előjegyzésig, dúrban és mollban):
– autentikus (I–IV, V–I),
– plagális (I–V, IV–I),
– összetett autentikus (I–IV–V–I),
– kibővített összetett (I–V–I–IV–V–I).

Zárlati domináns: I 6 (V, V7, V87)

Alapfogalmak:
– hang, zörej,
– motívum, frázis.

Szekvencia, variálás.

A zenei mondat.

A periódus (előtag–utótag, egész zárlat–félzárlat).

Rendhagyó periódus és zenei mondat (terjedelmi, tagoltsági és hangnemi változatok).

A két– és háromtagúság főbb változatai.

Követelmény

Tudjon a tanuló a négyszólamúságban tájékozódni, egyszerűbb mintapéldákat diktálás után zongorázni, vagy diktálás után lejegyezni.
Ismerje fel hallás után a tanult zenei formákat.
Tudja részletesen elemezni a tanult zenei anyaghoz kapcsolódó zeneművet kottaképről.

Az év végi vizsga ajánlott anyaga:

– Két példa lejegyzése számozott basszussal, négy szólamban.
– Összetett autentikus kadencia zongorázása 4#, 4b elõjegyzésig.
– A tanult zenei formák felismerése hallás után.
– Részletes harmóniai és formai elemzés készítése egy addig még nem tanult mű részletéről (kottából).


2. évfolyam

Fejlesztési feladatok

– Az előző évre épülve a funkciós zenei hallás továbbfejlesztése.
– A bécsi klasszikus funkciós zene harmónia– és formavilágának további megismerése. (menüett, variáció)
– Tájékozódás az adott zenei anyagban diktálás után. (írás, hallás, zongorázás)

Ajánlott tananyag

– a mellékhármasok,
– a dominánsszeptim (D7);
– triós forma (menüett),
– variációs forma.

Funkciórend a bécsi klasszikus zenében (autentikus és plagális lépések; kadenciális, szomszédos, tercrokon, kadenciális féllépés).

– A mellékhármasok funkciói.
– Az V–VI. és a VI–V. fok kötései.
– Alaphármasok fűzése (dúrban és mollban, 7#, 7b előjegyzésig).

Szekvenciák:
– autentikus: I–IV–II–V–III–VI + kadencia,
– plagális: I–V–VI–III–IV–I–II–VI + kadencia.
A négyeshangzat: a dominánsszeptim:
– teljes D7 (oldás I–re vagy VI–ra),
– hiányos D7 (S funkció után).
A triós forma a bécsi klasszikus zenében (menüett).
A variáció (kötött, karakter, figurális, szabad).

Követelmény

Tudjon a tanuló egyszerűbb mintapéldákat diktálás után zongorázni, vagy diktálás után lejegyezni.
Ismerje fel hallás után a tanult zenei formákat.
Tudja részletesen elemezni a tanult zenei anyaghoz kapcsolódó zeneművet kottaképről.

Az év végi vizsga ajánlott anyaga:

– Két példa lejegyzése számozott basszussal, négy szólamban.
– Mintapéldák (pl. autentikus és plagális szekvenciák) zongorázása 4#, 4b előjegyzésig.
– A tanult zenei formák felismerése hallás után.
– Harmóniai és formai elemzés készítése egy addig még nem tanult mű részletéről (kottából).

Követelmények az alapfokú évfolyamok elvégzése után

A tanuló ismerje
– a bécsi klasszikus funkciós zene harmónia– és formavilágának alapvető jelenségeit,
– fel hallás után a tanult zenei formákat,
– fel hallás után és nevezze meg a tanult harmóniai fordulatokat.

A tanuló legyen képes
– az általa tanult hangszeres darabokban a tanult zenei formákat felismerni, az elméleti ismereteket az előadásban tudatosan alkalmazni,
– a tanult zenei formákat részletesen elemezni kottából,
– egyszerűbb zenei anyagban ének–zongora együtt–játékra,
– diktálás után a tanult harmóniai fordulatokat zongorázni.

A tanuló tudja
– diktálás után a feldolgozott harmóniai fordulatokat fokszámokkal, számozott basszussal vagy négyszólamúságban lejegyezni (szűk fekvésben),
– egyszeri hallás után a tipikus zenei formákat vázlatosan, illetve többszöri hallás után részletesen elemezni,
– az összetett autentikus kadenciát emlékezetből, illetve példákat játszani, diktálás után zongorázni (4#, 4b előjegyzésig).

A művészeti alapvizsga követelményei

A vizsga részei

Írásbeli és szóbeli vizsga

A vizsga feladatait az alábbiak alapján az iskola állítja össze, vagy a helyi pedagógiai programja alapján hasonló követelményszintű feladatsort állít.

A vizsga tantárgya és időtartama

Zeneelmélet

Az írásbeli vizsga időtartama minimum 45 perc.
A szóbeli vizsga időtartama minimum 10 perc.

Az alapvizsga tartalma

Írásbeli vizsga

– Négyszólamú példa számozott basszusának lejegyzése 4#, 4b előjegyzésig.
– Számozott basszus kidolgozása négy szólamban, szűk fekvésben.

Szóbeli vizsga

– Mintapélda zongorázása diktálás után
– Formatani elemzés kottakép után.

A vizsga értékelése

Általános zeneelméleti ismeretek alkalmazása (felhangok, hangközök, akkordok, a négyszólamúság szabályai).
Zenetörténeti tájékozottság, stílusismeret.
A tanult formai ismeretek alkalmazása.

Továbbképző évfolyamok

3. évfolyam

A továbbképző osztályok tanulói egyéb irányú tanulmányaik mellett is meg akarják őrizni a zenei pálya választásának lehetőségét, vagy olyan műfajban (pl. jazz zene) tanulják hangszerüket, melynek tanulását hatékonyan egészíti ki a zeneelmélet.

Fejlesztési feladatok

– A reneszánsz modális harmóniai fordulatok (motetták alapján), a barokk polifon szerkesztésmódok (Bach–invenciók és –fúgák alapján) megismerése, feldolgozása.
– A zenei alkotóképesség és szintetizáló képesség fejlesztése.

Ajánlott tananyag

– alaphármasok szext és kvart–szext fordításai dúrban–mollban, lehetséges kötéseik, kapcsolataik
– négyes hangzatok (II7, V7)
– a reneszánsz és barokk stíluskörhöz tartozó szerkesztési formák: homofon, polifon (kánon, imitáció, fúga) stb.
– a tanult stíluskörhöz tartozó vokális és hangszeres műfajok ismerete: gregorián, orgánum, kánon, trubadúr ének, motetta, zsoltár, korál, madrigál, kantáta, mise, oratórium, opera, passió, concerto grosso, prelúdium, fúga, szvit – Josquin, Palestrina, Lassus, Purcell, Lully, Monteverdi, Corelli, Vivaldi, D. Scarlatti, J.S. Bach, G.F. Händel művein keresztül.

Követelmény

Tudjon a tanuló tájékozódni hallás után a reneszánsz és barokk stílus harmóniai és formatani jelenségeiben.
Tudjon a tanuló kottából modális harmóniákat, reneszánsz és barokk zenei formákat részletesen elemezni.
A tanult harmóniai fordulatokat diktálás után, illetve fejbõl mintapéldákon zongorázni és/vagy lejegyezni.

Az év végi vizsga ajánlott anyaga:

– Két példa lejegyzése számozott basszussal, négy szólamban.
– Mintapéldák (plagális szekvenciák, modális példák) zongorázása 4#, 4b előjegyzésig.
– A tanult zenei formák felismerése hallás után.
– Harmóniai és formai elemzés készítése egy addig még nem tanult mű részletéről (kottából).

4. évfolyam

Fejlesztési feladatok

– a diatonikus összhangzattan,
– egy–egy jellegzetes alteráció a stíluskörön belül,
– a bécsi klasszikus stílus körhöz tartozó formatani ismeretek.

Ajánlott tananyag

– négyeshangzatok és fordításaik, szeptim szekvenciák,
– szubdomináns alterációk (nápolyi szext, mollbeli IV. fok, stb.)
– a szűkített IV. fokú szeptim
– a szubdomináns alterációk helye és feladata a zárlatban
– mellékdomináns: I7, II7
– hangnemi kitérés, moduláció, +1, –1 kivintkör, a váltódomináns
– a késleltetés helye és szerepe a bécsi klasszikus zenében
– a bécsi klasszikus stíluskörhöz tartozó vokális és hangszeres formatani ismeretek: motívum, frázis, zenei, mondat, periódus (előtag–utótag, fél és egész zárlat), két és háromtagú formák, strófikus dal, dalforma, szonáta, variáció,
szimfónia pl. Haydn, Mozart, Beethoven művein keresztül.

Követelmény

Tájékozódni a bécsi klasszikus stílus harmóniai és formatani jelenségeiben hallás után.
Kottából a tanult harmóniákat, zenei formákat részletesen elemezni.
A tanult harmóniai fordulatokat diktálás után, illetve fejből mintapéldákkal zongorázni és/vagy lejegyezni.

Az év végi vizsga ajánlott anyaga:

– Két példa lejegyzése számozott basszussal, négy szólamban.
– Mintapéldák (szeptim és alterált hangzatokkal is) zongorázása 4#, 4b elõjegyzésig.
– A tanult zenei formák felismerése hallás után.
– Harmóniai és formai elemzés készítése egy addig még nem tanult mű részletéről (kottából).

5. évfolyam

Fejlesztési feladatok

– a romantikus kis formák feldolgozása elsõsorban dalokon és zongoradarabokon keresztül.

Ajánlott tananyag

– további alterációk a szubdominánsokon (bő – terckvart, bő – szext, bő – kvintszext,) a bő kvintes akkordok és vonzataik
– mellékdominánsok valamennyi fokon és vonzataik
– modulációk távolabbi hangnemekben (diatonikus, enharmónikus stb.)
– a romantikus stíluskörhöz tartozó vokális és hangszeres formatani ismeretek pl. Schubert, Schumann, Liszt, művein keresztül.

Követelmény

Tájékozódni a romantikus (korai és késői) stílus harmóniai és formatani jelenségeiben hallás után.
Részletesen elemezni, kottából a tanult harmóniákat, zenei formákat.
A tanult harmóniai fordulatokat diktálás után, illetve fejbõl mintapéldákkal zongorázni és/vagy lejegyezni.

Az év végi vizsga ajánlott anyaga:

– Két példa lejegyzése számozott basszussal, négy szólamban.
– Mintapéldák (szeptim hangzatokkal, alterált is) zongorázása 4#, 4b előjegyzésig.
– A tanult zenei formák felismerése hallás után.
– Harmóniai és formai elemzés készítése egy addig még nem tanult mű részletéről (kottából).

6. évfolyam

Fejlesztési feladatok

– A XX. század alapvető zenei irányzatainak megismerése.
– Az eddig tanult zenei anyag készségszintű alkalmazása.

Ajánlott tananyag

– a nónakkordok
– a moduláció és a hangnemek kezelése a XX. sz. elején
– késleltetések, alterációk szokatlan módjai
– a harmóniai vonzások átalakulása, átalakítása
– az eddig tanult zenei anyag készségszintű alkalmazása
– a XX. századi stíluskörhöz tartozó formatani és harmóniai ismeretek pl. Debussy, Liszt, Puccini, a 2. bécsi iskola, Bartók és Kodály művein keresztül.

Követelmény

Tájékozódjon a tanult XX. századi stílus harmóniai és formatani jelenségeiben.
Tudja részletesen elemezni kottából a tanult harmóniákat, zenei formákat.
A tanult harmóniai fordulatokat diktálás után, illetve fejbõl mintapéldákkal zongorázni és/vagy lejegyezni.

Az év végi vizsga ajánlott anyaga:

– Két példa lejegyzése számozott basszussal, négy szólamban.
– Mintapéldák (késleltetésekkel, alterációkkal is) zongorázása 4#, 4b elõjegyzésig.
– A tanult zenei formák felismerése hallás után.
– Harmóniai és formai elemzés készítése egy addig még nem tanult mû részletérõl (kottából).

További ajánlott tananyag évfolyambontás nélkül

Bárdos L.: Hangzatgyakorló I–II. (EMB Z. 60095/1–2.)
Dobszay L.: A hangok világa V–VI. (EMB Z. 6458–6459)
Dobszay L.: Mozart–album hegedűsöknek (EMB Z. 4726, 5946)
Frank O.: Hangzó zeneelmélet (TK ISBN 963 18, 2378 4)
Gárdonyi Z.: Elemző formatan (EMB Z. 3995)
Kesztler L.: Összhangzattan (EMB Z. 1184)
Ligeti Gy.: Klasszikus összhangzattan (Zeneműkiadó Bp. 1954.)
Ligeti Gy.: A klasszikus harmóniarend I–II. (Zeneműkiadó Bp. (Hármas–, négyeshangzatok) 1956.)
Pálfalvi J.: Bach Brandenburgi versenyei (EMB Z. 5971)
A. Schönberg: A zeneszerzés alapjai (EMB Z. 6248)
Weiner L.: A hangszeres zene formái (EMB Z. 1082)
Weiner L.: Az összhangzattan előkészítő Iskolája (EMB Z. 1104)

Követelmények a továbbképző évfolyamok elvégzése után

A tanuló ismerje
– a bécsi klasszikus funkciós zene harmónia– és formavilágának alapvető jelenségeit,
– fel hallás után a tanult zenei formákat,
– fel hallás után és nevezze meg a tanult harmóniai fordulatokat.

A tanuló legyen képes
– az általa tanult hangszeres darabokban a tanult zenei formákat felismerni, az elméleti ismereteket az előadásban tudatosan alkalmazni,
– a tanult zenei formákat részletesen elemezni kottából,
– egyszerűbb zenei anyagban ének–zongora együtt–játékra,
– diktálás után a tanult harmóniai fordulatokat zongorázni.

A tanuló tudja
– diktálás után a feldolgozott harmóniai fordulatokat fokszámokkal, számozott basszussal vagy négyszólamúságban lejegyezni (szűk fekvésben),
– egyszeri hallás után a tipikus zenei formákat vázlatosan, illetve többszöri hallás után részletesen elemezni,
– az összetett autentikus kadenciát (4#, 4b előjegyzésig) emlékezetből, illetve példákat játszani, diktálás után zongorázni (4#, 4b előjegyzésig).

A tanuló ismerje meg
– a reneszánsz modális harmóniai fordulatokat (motetták alapján),
– a barokk polifon szerkesztésmódokat (Bach–invenciók és –fúgák alapján),
– a diatonikus összhangzattant, s egy–egy jellegzetes alterációt a stíluskörön belül,
– a romantikus kis formákat, elsősorban dalokon és zongoradarabokon keresztül,
– a XX. század alapvető zenei irányzatait.

A tanuló legyen képes
– a különböző tanult stílusok harmóniai és formatani jelenségeiben tájékozódni,
– kottából a tanult harmóniákat, zenei formákat részletesen elemezni,
– a tanult harmóniai fordulatokat diktálás után, illetve fejből mintapéldákat zongorázni.

A tanuló tudja
– alkalmazni a zenelmélet tárgyban szerzett (formai, harmóniai, dallami) ismereteit az új, vagy a tanult hangszeres darabok elemzése során.

A művészeti záróvizsga követelményei

A vizsga részei

Írásbeli és szóbeli vizsga

A vizsga feladatait az iskola állítja össze a feladatok alapján vagy a helyi pedagógiai programja alapján hasonló követelményszintű feladatsort állít össze.

A vizsga tantárgya és időtartama

Zeneelmélet tantárgy

Az írásbeli vizsga idõtartama minimum 45 perc.
A szóbeli vizsga idõtartama minimum 10 perc.

A vizsga tartalma

Írásbeli vizsga

– Négyszólamú példa számozott basszusának lejegyzése 4#, 4b előjegyzésig.
– Számozott basszus kidolgozása négy szólamban, szűk és tág fekvésben.

Szóbeli vizsga

– minta példa zongorázása diktálás után
– Formatani elemzés kottakép után.

A vizsga értékelése

Általános zeneelméleti ismeretek alkalmazása (felhangok, hangközök, akkordok, a négyszólamúság szabályai).
Zenetörténeti tájékozottság, stílusismeret.
A tanult formai ismeretek alkalmazása.

A tananyag feldolgozásához szükséges kötelező (minimális) taneszközök

Jól hangolt zongora,
Tábla (ötvonalas és sima),
Jó minőségű audio– és videoberendezés,

2011. január 24., hétfő

Felvételi követelmények - LFZE (BA) hangszeres és magánének szakon

Kötelező tárgyak

a) Szolfézs-zeneelmélet:


Általános követelmény: a klasszikus összhangzattan (diatónia és alterációk) ismerete és alkalmazása négyszólamú szűk szerkesztésben; a barokk és bécsi klasszikus formák és műfajok ismerete.

Írásbeli feladatok 
  1. Két korálsor szélső szólamainak lejegyzése hallás után; a harmóniák jelölése számozással.
  2. Összhangzattanpélda kidolgozása négy szólamban, szűk fekvésben, megadott fokszámsor alapján.
  3. Kétszólamú, tonális zeneműrészlet lejegyzése hallás után.
  4. Egyszólamú, 20. századi zeneműrészlet lejegyzése hallás után.
  5. Kb. 10, 2-4 szólamú hangköz-, ill. hangzat lejegyzése hallás után.
  6. Kb. 6 ütemnyi, egyszólamú hangzó anyag ritmusának lejegyzése.

Szóbeli feladatok
  1. Összhangzattanpélda zongorázása diktálás után.
  2. Beszámoló formatani ismeretekről a hangszeres/énekes (főtárgyi és kötelező zongora) felvételi vizsga zeneműveinek elemzése alapján. Kottáról a felvételiző gondoskodjék.
  3. A tonális zene köréből vett zeneműrészlet lapról éneklése.
  4. Hangköz- és hangzatgyakorlat (hangközök/hangzatok felismerése és éneklése megadott hangra).

b) Zongora kötelező:

  • Bach: egy nehezebb kis preludium vagy egy kétszólamú invenció
  • Klasszikus szonáta tétel, vagy annak megfelelő nehézségi fokú szonatina tétel
  • Bartók: egy mű a Mikrokozmosz III., vagy a Gyermekeknek II. kötetéből
  • Előadási darab a fenti nehézségi szinten

c) Népzene:


Felvételi követelmény:
a középszinten elvárható tudást tükröző általános tájékozottság.

Stílusismeret:
a megadott népdalok stílusos előadása és szakszerű elemzése (stílus illetve stílusréteg, hangsor, kadencia, forma, ambitus, szótagszám, ritmusképlet, stb.).

A Kodály-Vargyas példatárból:
1, 2, 4, 8, 12, 13, 21, 22, 34, 47, 49, 67, 78, 85, 95, 114, 142, 154, 171, 174, 185, 206, 225, 250, 252, 307, 332, 416, 447, 448.

A következő dallamok a megadott hanglemezekről, illetve internetről:
1.   Szereti a tik a meggyet Magyar népzene I. I/B 8. (Szerk. Rajeczky B.)
      (Régi Pátria ill. újrakiadás Pátria CD-ROM Szerk. Sebő F.)
2.   Hol háltál az éjjel cönöge madár Magyar népzene I. I/B 9. (Szerk. Rajeczky B.)
3.   Fújnak a fellegek Magyar népzene III. I/B 1. (Szerk. Rajeczky B.)
4.   Miskóc fele viszen egy út Magyar Népzenei Antológia II. I/B 3. (Szerk. Tari L.-Vikár L.)
5.   Jaj de soká jaj, de régen Magyar Népzenei Antológia II. 8. 5d
6.   Kaszálóba, van egy nyárfa Magyar népzene II. I/A 4. (Szerk. Rajeczky B.)
7.   Kicsi lovam térdig megyen a sárba Magyar népzene I. I/A 5.
8.   Mely magas volt a fa Magyar Népzenei Antológia II. 1. 3.c
      (Szerk. Rajeczky B. Újrakiadás: Magyar népzenetörténet 2/ 25. Szerk. Paksa K.)
9.   Megtanultam tótul rácul Magyar Népzenei Antológia II. 3. 4c
10. Szól a fügemadár Magyar népzene I. I/B 1. (Szerk. Rajeczky B. Újrakiadás: „Hallgassátok meg, magyarim” Szerk. Olsvai I.- Rudasné Bajcsay M.- Németh I.)

illetve www.zti.hu – multimedia adatbázisok, publikált népzenei felvételek alatt érhető el. http://db.zti.hu/

2011. január 22., szombat

Felvételi követelmények - Bartók

KÖTELEZŐ SZOLFÉZS hangszeresek és ének tanszakosok számára

9. ÉVFOLYAM, ILL. ÉRETTSÉGI UTÁNI SZAKKÉPZÉS I. ÉVFOLYAM

A zeneművészeti szakközépiskolai képzési programok felvételi követelményei alapján

Írásbeli

Dallamírás
  • Nyolcütemes egyszólamú dallam lejegyzése, mely lehetőleg tartalmazzon változatos dallami és ritmikai fordulatokat.
  • Kétszólamú bécsi klasszikus idézet leírása funkciós basszussal (a dallamban lehetnek könnyebb alterációk és előfordulhat moduláció is). 

Hangköz- és hangzatlejegyzés
  • Ritmus nélküli kétszólamú hangközmenet leírása tonális keretben, maximum egy kvintes hangnemi kitérésekkel.
  • Hangzatfelismerés és –lejegyzés (adott hangra, esetleg harmóniafűzésben).

Hangsorfelismerés
  • Pl. egy adott alapdallam különböző modális transzformációinak felismerése, megnevezése és az előjegyzés megállapítása.


Szóbeli feladatok:

Lapról éneklés
  • 8-16 ütem terjedelmű, egyszólamú bécsi klasszikus vagy romantikus dallam olvasása (az énekelt dallamban legyenek könnyebb alterációk és előfordulhat moduláció is). 

Hozott anyag*
  • 10 magyar népdal és 10 műdal kotta nélkül (esetleg saját kísérettel vagy többszólamú mű esetén ének-zongorás megszólaltatással.)

Hangszer
  • Tudjon zongorázni legalább II. zeneiskolai évfolyam szintjén.

Elméleti ismeretek

Forma
  • Ismerje a tanuló a periódust, a két- és háromtagú kisformákat.

Hangsor
  • Ismerje fel hallás után a dúr és moll (természetes, összhangzatos és dallamos), pentaton és modális hangsorokat, tudja énekelni azokat szolmizálva, hangnévvel lehetőség szerint 7 #, 7 b előjegyzésig.

Hangköz
  • Ismerje fel a tanuló a zongorán játszott hangközöket, tudja énekelni azokat hangnévvel is mindkét irányban decima hangterjedelemig (tiszta, kis és nagy hangközök, szűkített szeptim, kvart, kvint, valamint bővített szekund, kvart, kvint).

Hangzat
  • Ismerje fel hallás után a dúr, moll, szűkített és bővített alaphármasokat, szext, és kvartszext fordításokat, a domináns és szűkített szeptim hangzatokat, tudja énekelni azokat 4 #, és 4 b előjegyzésig hangnévvel is (a disszonánsakat feloldással együtt).

*A növendék legyen képes az elméleti ismereteket alkalmazni a hozott (énekes és hangszeres) anyagban.




Felvételi követelmények - Szent István

A Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola

1145 Budapest, Columbus u. 11.
www.szentistvanzene.hu
Telefonszám:
467-0785 / 111 porta
467-0791 szakközépiskolai titkárság
467-0790 / fax

Szolfézs (hangszeresek és hangkultúra szakosok):
A felvételi anyag megegyezik a tantervben előírt követelményekkel.

Írásbeli:
  • hangköz- és akkordmenet, 
  • egyszólamú könnyű XX. századi és kétszólamú (violin- és basszus-kulcsban) periódusnyi terjedelmű klasszikus diktandó, 
  • modális hangsorok felismerése.
Szóbeli:
  • lapról éneklés szolmizálva vagy abc-s névvel, violin- és basszus-kulcsban,
  • 10 szabadon választott népdal éneklése elemzéssel,
  • néhány alapvető zenei szakkifejezés.

Felvételi követelmények - Egressy

Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola
1211 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 121.
http://www.egressybeni.hu/
Az iskola telefon és fax száma: (+36-1)/276-57-74

Kötelező szolfézs követelmények:

  • 1 ill. 2 szólamú dallamok lejegyzése (tonális / atonális)
  • hangközök és azok fordításai
  • akkordok és azok fordításai
  • lapról olvasás (kulcsok ismerete)

Magánének szak

Követelmények:

Skálázás
Előadási darabok:
  • Egy klasszikus, vagy preklasszikus, vagy barokk dal.
  • Egy romantikus dal.
  • Egy népdal. (zongorakísérettel)
Valamennyi jelentkező számára kötelező a gégeorvos vizsgálat!

2011. felvételi időpontok:
főtárgy: febr. 16. 10:00
elmélet: febr. 18.  9:00

2010. december 11., szombat

Zeneiskolai szolfézsverseny

December 11-én, szombaton délelőtt 10-kor kerületi szolfézsversenyt tartunk a Zeneiskolában.


  • Milyen jó a hallásod?
  • Tudsz-e gyorsan kottázni?
  • Eligazodsz-e a hangok világában?
  • Ismered-e a hangközöket és a hangzatokat?
  • Milyen jó a memóriád?
  • Hogyan olvasol kottát?


Megtudod, ha eljössz a kerületi szolfézsversenyre!