Sok szó esik mostanában a szolfézs és a hangszer kapcsolatáról. Feszegetik egyik oldalról is, de különösen a másikról, a hangszeres tanítás felől. A téma felvetése sokszor bíráló hanggal párosul, többé-kevésbé jogosan. Van e bírálatokban sok igazság is, néha tájékozatlanság, tárgysovinizmus, elavult szemlélet, profi-szellem, sőt olykor még rosszindulat is. Végső soron a két tárgy kapcsolata elvileg könnyen megoldható kérdés. Mindkét tárgynak zenére kell nevelni. Jó zenét kell tanítania jól. A zenetanulás célja nem a hegedűtudás, meg nem is a kottaírás hallás után, hanem a zene megszerettetése. Ha ezt végzi mindkét tárgy a legnagyobb buzgalommal, s főleg a legnagyobb tanári hozzáértéssel, akkor máris kapcsolatba kerültek egymással.
Ezt az egyszerű választ azonban nem mindenki érzi elegendőnek, konkrétnak. Ha többet akarunk mondani e kapcsolatról, akkor azt kell kívánnunk, hogy becsülje és ismerje egymást a két tárgy. Becsülje: ne lásson kiszorítandó ellenséget a másikban. Értse meg a hangszeres tanár is, hogy nem a szolfézs rossz, hanem a rossz szolfézs rossz. Persze, hogy vannak rossz szolfézstanárok és rossz, unalmas szolfézsórák. De vannak rossz zongoratanárok, rossz zongoraórák, továbbá rossz magyar órák, rossz orvosok, rossz asztalosok.
És ne csak becsülje, hanem ismerje is. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a hangszeres tanárok egy része azért nem tudja hasznosítani a szolfézsban tanultakat, mert nem is tudja, mit tanít a szolfézs. Elvárja tőle ezt azt, s amit valóban megkapna tőle, azzal nem él. Néha kincseket enged ki a kezéből. Ismerje meg természetesen a szolfézstanár is, hogy nagyjából mivel foglalkozik egy-egy hangszeres osztály, s ahol ez a szolfézs logikájával megegyezik, alkalmazkodjon hozzá, de legyen e megismerés és alkalmazkodás kölcsönös. - Ezt a megismerést szeretnék elősegíteni a Fővárosi Zeneiskola Szervezetben e tanévben rendszeresített találkozók, bemutatók.
A szolfézstanítás célja, hogy globálisan, általánosan fejlessze a növendék zenei képességeit, hogy általános tájékozódást adjon a zenében, hogy zenével foglalkozzék általában. Mit jelent ez részleteiben?
I.
A szolfézs elsőrendű és legnagyobb feladata, hogy fejlessze a növendék formaérzékét. A hangszeres tanár úgy építheti ki a legfőbb kapcsolatát a szolfézzsal, ha a művek megformálása közben támaszkodik rá.
Itt természetesen nem formatani kategóriák ismerete a döntő. Attól még nem formál valaki jobban, hogy csupán tudja, mi az a periódus. Tegyük hozzá, hogy az egyes tanárok szóhasználata úgyis eléggé eltérő attól függően, hogy mikor, hol, kinél tanultak annak idején formatant. Tehát nem a formatani szakkifejezések, terminusok betanítása a lényeg, hanem magának a formaérzéknek a fejlesztése. Ez közös mindkét zenetanításban, ez tanítható, s a tanításban felhasználható.
Többször is hangsúlyoztuk, hogy a szolfézs feladata az egészen alapvető formai elemek (mondhatnánk: formai alapmozdulatok, alaplépések) beidegzése. A hangszeres tanárnak is értenie kell hozzá, hogyan használja fel, hogyan fejlessze át hangszeres megvalósulássá ezt a formaérzéket.
Az eddigieket összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a szolfézs főfeladata a formálási alapkészségek kifejlesztése a növendékek képességeinek határán belül. Minden egyéb másodrangú emellett. (így p1. a jó ritmushoz is elsősorban a ritmust magába ölelő formát kell érezni.)
II.
A szolfézs további feladata, hogy érzéket fejlesszen a növendékben a hangösszefüggések, funkciók iránt.
III.
További feladata a szolfézsnek, hogy támogassa a biztos kottaolvasást. Meg kell mondanunk, hogy bármennyire is ezt várja el a hangszeres tanár elsősorban a szolfézstól, nem ez a szolfézs főfeladata. Elsősorban azért nem, mert az életben az lesz a növendék alapvetőbb igénye, hogy jó forma- és tonalitásérzékkel hallgassa a hangversenyeken felhangzó zenét, s csak másodsorban az, hogy az Asz-dúr előjegyzését tudja. Fontos ez is, de nem a legfontosabb.
Másodsorban pedig azért nem főfeladata a szolfézsnek, mert egyedül képtelen megoldani ezt a feladatot. A kottaolvasási rutint ugyanis eredményesebben lehet fejleszteni a hangszer mellett, mint a szolfézsórán, ahol közben nem tudunk hangszeres asszociációkra támaszkodni.
Különösen ki kell emelni, hogy ha a hangszeres tanárok rákényszerítik az előképzőre az abszolút kottaolvasással való túlzott foglalkozást (olyan fokon, amikor sem abszolút halláshoz, sem hangszeres élményhez nem tudja kötni a gyermek az abszolút hangneveket, tehet ezek üres verbális tudást jelentenek számára), akkor az előképző hatalmas energiával fog itt kis eredményt produkálni, s közben nem fogja teljesíteni főfeladatait. Lehet, hogy megkönnyíti a hangszeres tanárok elsőfélévét, de elkeseríti az aztán következő tízet. Mert a formaérzék fejlesztésére fordított kezdeti energia bőségesebben megtérül, mint a túlerőltetett, időelőtti kottaolvasás. Bízzuk ezt rá az előképzős tanárra; ha egy jobb osztály könnyen be tudja illeszteni még ezt is a programjába, tekintsük szerencsének. De ne követeljük az előképzőtől, melynek nem ez az eredeti feladata.
IV.
Végül feladata a szolfézsnak bizonyos ismereteket, kifejezéseket megtanítani.
Látnunk kell azonban itt is a nehézségeket. Elsősorban is sokszor más kifejezéseket használ az egyik tanár, mást a másik. Továbbá: a szolfézs nem taníthat meg egy kifejezést, mielőtt a gyermek nem sajátította el magát a jelenséget.
Mi jellemzi a szolfézstanítást? Miben tér el a hangszertanítástól? Mi igazolja létét és különlétét? Melyek a jellegzetességei?
a) Alaposan, elmélyülten foglalkozhatik a kulcsponti problémákkal. A szolfézsra leginkább az egyes problémákban való elmélyülése jellemző. A jövő a puritán szolfézstanításé. Kevés, de nagyon jól megválasztott problémával foglalkozni sokáig alaposan, rengeteg (akár száznál is több) zenei emlékkép alapján, s folyton zenélve. Éppen ezért nem is foglalkozhatik a szolfézs túlságosan sokfélével. Aki mindig többet követel a szolfézstól, az elsekélyesíti annak munkáját.
b) Akusztikusan foglalkozik a tényekkel. Ez hátrány is, előny is. Hátrány, mert sokminden nem kerülhet még sorra, amit már hangszeren mechanikusan meg tud oldani a növendék. Zongorán például sokmindent leüthet, amit még nem hall. Ezért a szolfézs bizonyos dolgokban kissé mögötte jár szükségszerűen a hangszernek. Nem szabad mindig így föltenni a kérdést: miben legyen azonos a szolfézs és a hangszer? Úgy is fel kell tenni: miben egyensúlyozzák egymást, miben legyenek egymás kiegészítői? Vannak érzékek, amik egy adott fokon fejleszthetők, mások nem. Több kétszólamúságot megszólaltat egy II. osztályos növendék zongorán, mint amennyit akusztikusan elbír. Ennyiben. hátrány tehát az akusztikus módszer, mert fékezi a szolfézst. Viszont előny is: mindig zenei marad, ritkábban válik mechanikussá. Ellensúlyozza tehát a hangszert: az alapokat erősíti.
c) A szolfézs türelmes. Ráér. Addig foglalkozik egy problémával, míg beérik az osztály átlagánál. Elmarad tehát néha a hangszer mögött, de közben szüntelenül „bővített újratermeléssel” erősíti a fundamentumokat.
d) Negyedik jellegzetessége, hogy csoportmunka. Nagyobb lehetősége van tehát a megfigyeltetésre, kölcsönös ellenőrzése, csoportos feladatokra. Nem azért van másfél óránk, hogy elvegyük a levegőt a hangszeres tanítás elől, hanem, mert az 15 gyermek közt oszlik el. Mivel pedig csoportos óra, alkalmas felkelteni a zene közös örömét. A szolfézsórán inkább válhatik társadalmi üggyé a zene, mint a hangszeres órán. Ez nem a hangszer ellen szól, hanem megint egy példa a „kiegészítésre”. Zongoraórán „négyszemközt” van a növendék Beethovennel. S ez nagyon is kell. A szolfézsórán viszont összeköti őket Beethoven egymással, a többi emberrel. S erre is szükség van.
e) A szolfézs alkotómunkát kíván. Nemcsak olvas a növendék, hanem ír is. Nemcsak énekel, hanem improvizál is. Erre kevesebb a lehetőség a hangszeres órán, s még e kevés lehetőséget is kevesen használják ki. Már pedig tudjuk, hogy mélyebben belénk gyökerezik valami, amit magunk csináltunk, mint amit csak passzive érzékelünk.
1963. Nr. 3. p. 12-17. (részlet)
http://www.parlando.hu/
